milyen is az, amikor az ember elhatározza, hogy edző lesz belőle. Vagy inkább azt, hogy velem hogy volt.

Először jönnek a gondolatok, hogy jajj, biztos ezt akarom-e, biztos jó lesz-e. Aztán jön a boldogság, hogy igen, tényleg ezt akarom. Megtörténik a jelentkezés a suliba. És ezután jön, hogy már a nem közvetlen barátok és családtagok is értesülnek arról, hogy hova megyek (mert az oktatás általában hétvégén van, úgyhogy egy csomó meghívásra azt kell mondani, hogy "suliban leszek" és ilyenkor mindenki visszakérdez, hogy mit tanulok). Először jön a félsz, hogy elmondjam-e, de végül nem kertelek, felvállalom. És mindig van egy pár másodperc, amit óráknak érzek, amíg kiderül, hogy milyen az infó fogadtatása. Majd jön a meglepődés, hogy többnyire pozitív. És innentől kezdve felgyorsulnak az események, hirtelen olyanokkal is beszélgetek, akikkel korábban csak a hellosziaszevaszig jutottam, mert kérdeznek. Először csak az alap edzői suli volt, akkor jöttek a kérdések, hogy hogyan fogyjanak le, illetve jöttek a félig vicces félig komoly felajánlkozások is, hogy szívesen lesznek kísérleti alanyok, hogy megeddzem és lefogyasszam őket. Később a gerinctréninges képzés után már az is kiderült számomra, hogy a hivatalos statisztikák kicsit optimisták és valójában sokkal több a gerincproblémás ember, mint gondolnánk. Szóval jöttek az emberek és kérdeztek. És még mindig kérdeznek :)

Úgyhogy arra jutottam, hogyha már az emberek kérdeznek és felkeresnek suttyomban, akkor hivatalosan is kiírom ezt a lehetőséget, hogy ilyet is lehet nálam. Éppen azon dolgozom, hogy elérhető legyen az eddig ismeretlen ismerősök számára is az, ami eddig csak úgy volt lehetséges, ha félrehívtak egy buliban. Igen, vannak bulik, ahol mindenféle illegális dolgok miatt hívják félre az embert, engem olyan titkos tervek miatt, minthogy bevallják, egyedül nem megy a fogyás/hízás/erősödés, segítsek nekik. És én segítek. Mert egy szuperhős vagyok. 

Akik süldőmacska koromtól fogva régóta ismernek, tudják, hogy azon túl is, hogy a suliban tanultunk az edzéselméletről, az étkezésről, a fogyás-hízás mikéntjeiről, egyéb módon is érintve vagyok a témában. Például azért, mert tinilányként egy kicsit gömbölyű lány voltam, amit nem élveztem annyira. Jó, nem voltam extrém módon túlsúlyos, de tiniként igenis zavart az a 15 kiló, ami az elképzeléseimhez képest pluszban rajtam volt. Úgyhogy le kellett fogynom. Aztán később egy gyógyszer mellékhatásaként újra kigömbölyödtem, amit még annyira sem élveztem, mert tudtam, hogy nem lesz gyerekjáték leadni a kilókat. Éppen ezért, még évekkel azelőtt hogy az edzős suliba belekezdtem volna, jól utánajártam a diétázásnak (ó, már akkor is ignoráns voltam a fancy női magazinok sztárdiétáival szemben, akkor csak simán idegesítőnek találtam az 1 hét -6 kiló témájú cikkeket, most pedig már tudom, hogy miért is hülyeség mind, úgy ahogy van), edzéseknek, kérdeztem és olvastam, kerestem, kutattam. 

Tisztában vagyok vele, hogy a testsúly normalizálása nem mindig olyan könnyű, mint amilyennek sokszor feltüntetik, hogy az emberek mennyire intoleránsak tudnak lenni a ducikkal szemben és hányszor kapnak kritikát, hogy minek diétáznak, amikor úgyis ducik (ezzel persze tökéletesen ellentmond, hogy a soványaknak meg azt mondják, hogy nem kell odafigyelni a kajálásukra és az edzésre, mert úgyis soványak), hogy túl gyakran mondanak az emberek bántó beszólásokat, amitől az egyszeri embernek nemhogy az egészséges életmódtól, de úgy általánosságban véve az élettől elmegy a kedve.

Tudom, hogy nem könnyű. Tudom, hogy nem mindig könnyű egy diéta mellett kitartani. Tudom, hogy nem mindig könnyű elmenni az edzésre, mert túl korán van vagy túl késő, túl hideg van vagy túl meleg, túl sok a munka vagy túlságosan hív az ágy. Tudom, hogy egyetlen egy elhatározásra 35747356 kifogás jön könnyedén. Tudom, hogy sokszor a környezet nem éppen támogató és masszívan hátráltatja az embert, sőt, van, hogy csak megmosolyogják a célokat. Persze sokszor csak azért, mert a lelkük mélyén ők is tudják, hogy nekik is változni kellene, de visszarántani mindig könnyebb a másikat, mint előre lépni. Tudom, hogy fejben sokszor nagyon nehéz végigcsinálni az egészet. De azt is tudom, hogy ezekbe a dolgokba nem szabad beletörődni. Ha egyedül nem megy, segítséget kell kérni. Ha kell, edzőtől, ha kell táplálkozási tanácsadótól, ha kell, akkor pszichológustól. Vagy együtt mindegyiktől. Attól függően, hogy kinek melyikre van szüksége.

Van, akinek kell valaki, aki segít az edzéseket betartani. Van, akinek diétára vonatkozó tanácsok kellenek, másnak csak az kell, hogy valaki meghallgassa és átérezze, hogy milyen küzdelmei vannak. 

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt mondhatom, ezek közül több dologban is tudok segíteni. És azt is nyíltan vállalom, ha nem tudok segíteni, ha a probléma forrása túlmutat azon, hogy ki mennyit és mit eszik, illetve mozog, ilyen esetekben pedig nem jelent problémát, hogy nemet mondjak és inkább továbbküldjek valakit gyógytornászhoz, mindenféle betegséggel tisztában lévő dietetikushoz vagy pszichológushoz. Mert el kell ismerni, hogy vannak helyzetek, amikor az egyszeri edző, bármennyire is szorgalmasan végez mindenféle kutatómunkát, jár továbbképzésekre és kiolvas mindenféle okos könyvet, kevés az adott probléma megoldásához.

De minden egyébre ott a Master Card. Vagy én. Stay tuned.

Van ez a futásmánia, hogy futni jó, futni kihívás, futni élvezet. Van ez a másik mánia, a zombiapokalipszis és társai, zombis filmek és zombis sorozatok mindenfelé. Nos, hiába mondta mindenki, hogy a Walking Dead milyen jó sorozat, valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy belenézzek. A futás sem a kedvenc sportom, de 100%-ig biztos vagyok abban, hogy sokan akadnak, akik legalább az egyikért odavannak. Azt hiszem, nekik találták ki a "Zombies, Run!" appot. 

Kipróbálnád? Hülyeség vagy nem hülyeség?  Motiváltabb lennél, ha képzeletbeli lények üldöznének? Nem lenne életszerűbb, ha veszett kutyás vagy szatíros app lenne? 

Hát az úgy volt, hogy gondoltam, viccből kiírom a 21 napos plank kihívást, márminthogy megosztom mindenkivel, hogy ilyen is van. Határozottan meglepődtem és meghatódtam, hogy milyen sokan bevállalták a kihívást. Persze az emberek 99%-a csak szépen csendben, offline üzemmódban, úgyhogy az én feladatom kimondani hangosan, hogy meglepően sokan vágtak bele a plankes kihívásba. És ez engem nagyon nagy örömmel tölt el :) Mert szeretjük a planket. 

Kaptam facebook üzenetet, e-maileket, élménybeszámolókat, "szintidőket" és boldog voltam. Tíz másodperctől egészen 4 percig terjednek az indulási idők (btw, még nyugodtan be lehet csatlakozni most is, nincs kőbe vésve, hogy csak és kizárólag a hétfői indulás az érvényes), olyanoktól, akik ezer éve mozognak, olyanoktól, akik nem régen, edzőktől (mármint foglalkozásukat tekintve edzőktől), kedvtelésből tornázóktól, betegség tüneteit mozgással eltüntetőktől, fiúktól és lányoktól, anyukáktól és gyerek nélküli szabad emberektől, szóval mindenféle területről. És ez jó :)

Szerdán pedig úgy alakult az élet, hogy sikerült "behülyíteni" még valakit, hogy tesztelje le, mennyi ideig is megy a plank. Az eredmény: 2 perc 3 másodperc. Boldogságosan jó eredmény ez :) Mindezt úgy, hogy előtte soha nem tesztelgette, hogy mennyi ideig is tudná tartani a fekvőtámaszt. Csak spontán Pilatesezik már egy ideje (nem nálam, Enikőnél). Mondtam már, hogy a Pilates milyen jól erősíti a hasizmokat? Persze nem gyárt kockákat a hasunkra, de azokat nagyon-nagyon jól megerősíti, amelyek igazán fontosak a gerinc támogatása szempontjából. És pont ezek azok az izmok, amik segítenek jó sokáig kitartani a planket. Oké, elismerem, egészen biztosan nem ártott a két perces szintidő elismerésében az sem, hogy a TRX és a Rip60 sem ismeretlen számára, de hadd legyek elfogulatlan egy kicsit és mondjam, hogy tuti a Pilates alapozta meg ezt az eredményt. Ha pedig mégsem csak a Pilates segítette hozzá, akkor sincs gond, mert a Rip60 és a TRX is nagy szerelem nálam. Meg úgy az összes mozgásforma, amit ez a vendég űz, szóval semmi gond :) És különbenis, mindenféle mozgás jó!

Nade elkalandoztam. A planknél tartottam. Csütörtökön a gerinctréningen feltettem a kérdést, hogy teszteljük-e, hogy mennyi is az annyi... Bevállalták a fiúk és a lányok (na, mert tegnap pont volt két fiú is ám!), bár elhangzott egy olyan kijelentés, hogy "jajj, dehát úgysem lesz tíz másodpercnél több...". De lett! Nem is akármennyivel, mert a tíz másodperces szintidőn kesergő lány több, mint két percig tartotta a planket. Sőt, aki a leghamarabb feladta is csak másfél perc után tette ezt (megjegyzem, ő szokott mindig panaszkodni, hogy nincs is hasizma - persze, lehet, hogy nem vagyok _eléggé_ kompetens a témában, de szerintem hasizom nélkül nem lehet 90 mp-ig tartani egy planket :P). A rekord pedig a 4 perc 1 mp lett, ami... ami leírhatatlanul jó eredmény. Szinte repülve mentem haza az óra után, annyira büszke voltam a csapatra :) És nem csak, hogy sokáig tudták tartani, hanem gyönyörű kivitelezéssel, nem beesett derékkal, nem gömbölyű háttal, nem lógó fejjel, hanem szépen, ahogy a nagy könyvben meg van írva! 

Ez a pár nap, amikor jöttek az üzenetek a plank-élményekről, amikor saját szememmel láttam, hogy milyen sokáig tudják kitartani az erős fiúk és lányok a fekvőtámaszt, nagyon kedvezően befolyásolta a hangulatomat :) Nagyon büszke voltam, vagyok mindenkire, mert látom, hogy fejlődnek, mert látom, hogy keresik a határaikat és többnyire ők maguk is meglepődnek, hogy mennyi mindent tudnak már. És ez jó dolog. Meg még az is jó dolog, hogy látszik, hogy van értelme a mozgásnak, lehet benne fejlődni. Nem csak fizikailag, nem csak abban, hogy a fájdalmakat lehet eltüntetni vele vagy éppen megelőzni, vagy éppen formálódni, hanem fejben is sokat ad az embereknek. Van, akit "csak" kikapcsol és segít átlendülni az élet nehezebb pillanatain, van, akit függővé tesz, míg másokat kitartásra nevel. A mozgás mindenkinek jót tesz. Mozogni jó dolog. Mozogni kell. És lehet, hogy valaki azért kezdett el mozogni, mert azt mondták neki, hogy az egészsége érdekében KELL, most már úgy gondolja, hogy a mozgás nem szükséges rossz, hanem valami jó dolog, amire vágyik az ember. 

És ehhez az érzéshez nem kell más, csak megtalálni azt a mozgásformát, amit élvezünk. Lehet élvezni a gerinctréninget, a Pilatest, a kondit, a TRX-et, a kislabdás meg nagylabdás órákat, a funkcionális tréninget, a kettlebellt, a sziklamászást, a biciklizést, a futást, a jógát, a táncos órákat, mindent lehet élvezni, csak egymásra kell találni. Mert mindenkinek megvan a párja mozgásban is, csak meg kell találni.

És ha megvan a nekünk való edzés, akkor jön a szerelem része, az öröm, a boldogság, amikor mozogni nem "kell", hanem mozogni JÓ :)

Edzőként mi mást is mondhatnék? Természetesen mindig az a jó, ha mozgásban vagyunk, és nincs ez másként egy egészséges kismamánál sem. Hacsak az orvos meg nem tiltja a mozgást, akkor érdemes belevágni. Csakhogy van itt egy kis nehézség. Hova menjünk? Mit csináljunk? Mikor és kikkel? Rengeteg kérdés felmerül. Talán a legfontosabb az, hogy milyen is a jó edzés egy kismamának.

Vitathatatlan, hogy nem feltétlenül ugyanaz a mozgásforma lesz jó egy 14 hetes, illetve egy 38 hetes kismamának, de azoknak sem, akik évek óta sportoltak vagy pedig, akik csak most kezdenek el barátkozni a testmozgással.

Először is, ha valaki a terhessége előtt nem mozgott, akkor nem érdemes most feszegetni a határokat, hiszen a kismama testének így is rengeteg változással kell szembesülnie. Ezért aki nem mozgott korábban, leginkább a kifejezetten kismamáknak szóló foglalkozásokat szoktuk javasolni. Ezeken az alkalmakon leginkább nyújtó, lazító gyakorlatokat végeznek a kismamák és többnyire a legelőrehaladottabb állapotban lévő kismamához igazítják az órát. Ha szerencsések vagyunk, találhatunk olyan csoportokat is, akik a terhesség szakaszai szerint osztják be az embereket, de sajnos ez elég ritka. Viszont akinek lehetősége adódik rá, érdemes magánórákat venni, ahol az edzéseket teljes mértékben a kismama igényeihez, adottságaihoz, pillanatnyi állapotához lehet igazítani. Kezdő kismamáknak tehát érdemes felkeresni kismamatornákat, akár sportág specifikusan is – például a kismama pilates illetve kismamajóga nagyon hasznos tud lenni, hiszen ezek a mozgásformák kismamaságtól függetlenül azokra a részekre fektetik a hangsúlyt, amiket meg kell erősíteni a kismamáknál: gerincet támogató izmok erősítése, a teljes test lazítása, nyújtása, légzésre koncentrálás.

Azonban vannak olyan kismamák, akik nem szeretik ezeket a lassabb mozgást, koncentrálást igénylő mozgásformákat, vagy pedig már korábban is edzettek, ezért szélesebb körben keresgélhetnek, ha szeretnék egy kicsit átmozgatni testüket.

Beismerem, egy kicsit egysíkúan gondolkodom és mindig csak azt hajtogatom, hogy mennyire fontos is a megelőzés, de azt hiszem, kismamaként még inkább fontos odafigyelni egy kicsit a gerincre, hiszen hihetetlen
nagy változásokkal kell szembenéznie a testnek: a növekvő baba súlya húzza előre a testet, ezt próbálja ellensúlyozni a gerinc, ezért ilyenkor kiemelten fontos, hogy karbantartsuk a gerincünket támogató izmokat. Így hát tökéletes edzés lehet egy-egy preventív gerinctréning beiktatása. A preventív gerinctréning órákon átmozgatjuk a gerincet, nyújtjuk és lazítjuk a megfáradt izmokat, erősítjük a hátizmokat és boldog perceket szerzünk a gerincnek. Ezen az órán nem szükséges az egekbe tornázni a pulzust, mégis aktívabb mozgást biztosít, mint egy hagyományos kismamatorna, így azok is elégedettek lehetnek, akik edzésre vágynak nem pedig csak átmozgatásra. Igaz, hogy elméletileg egy sima gerincóra tökéletes lehet egy kismamának is, de azért érdemes pár dologra odafigyelni, ha kismamaként megyünk preventív gerinctréningre (vagy akármilyen más órára is). Például különböző kiinduló helyzetek fordulnak elő az órákon – ezek közül az álló helyzetben végzett gyakorlatok sokáig kényelmesek, azonban az utolsó trimeszterben esetleg fárasztóak lehetnek, ezért érdemes olyan termet választani, ahol fitball is található, mert az álló helyzetben végzett gyakorlatok tökéletesen végezhetők labdán is, ami könnyebbség a kismamának. Oldalfekvésben és négykézláb a legkényelmesebb végezni a gyakorlatokat. A fekvésnél fontos odafigyelni, hogy a vena cava inferior szindróma miatt (a méh súlya elnyomhatja a nagy vénákat és rosszullétet, ájulást okozhat) háton nem szabad sokáig feküdni, illetve a hason fekvés már a korai szakaszban is ellenjavallt. Az ülésben végzett gyakorlatok kellemesek lehetnek, ám érdemes ezeket is váltogatni, mert például sarokülésben, törökülésben, térdelésnél megtörnek a vénák – érdemes pár mp-re megállni és lazítani a testhelyzeten az egészséges vérkeringés érdekében.

Nem ajánlott olyan testmozgást végezni, ami nagyon megemeli a pulzust, a terhesség nem az állóképesség növelésének időszaka – fontos, hogy mindent csak addig végezzünk, amíg jólesik!

A lényeg azonban mindig az, hogy örömmel gondoljon a kismama a testmozgásra és olyan mozgásformát kell választani, ami a testnek és a léleknek is egyaránt jó, pihentető és üdítő. Ilyenkor érdemes kipróbálni különböző légzéstechnikákat, beépíteni egy kis relaxációt a mozgásprogram végére, lazítani (különös tekintettel a csípőre), serkenteni a vérkeringést és némi talptornát is végezni, hogy felüdülés legyen minden apró testrésznek a mozgás. Kalandra fel, érdemes elindulni, keresgélni, annyi mozgásforma áll rendelkezésre, bárki könnyedén találhat egy szimpatikus mozgásformát!

(a bejegyzés eredetileg a personaltraining.hu-ra született)

Van egy blog, amit ha van időm olvasgatok, nézegetem a hozzá kapcsolódó videókat. Szeretem, hogy Bex normálisan közelíti meg a dolgokat, nem fanatikus, nem állítja, hogy csak így vagy csak úgy lehet célt élni, teljesen közvetlen, beszél a gyerekeiről (négy van neki, néééégy), a férjéről, hogyan élte meg, hogy a férje nem igazán edzős fazon, a kajáról, a gondjairól, bevallotta, amikor egyszerűen elege lett a hajtós edzésekből és off-gym időszakot rendelt el, fő vonala a jóga, de mindenféle edzést kipróbál és ajánl is, meg sem fordul a fejében, hogy megemlítse, hogy mindenki jógázzon és akkor eljön a Nagy Boldogás és Mindenre Megoldás. Úgyhogy bírom a csajt.

Most pedig épp egy plank challenge-et írt ki, gondoltam, be is csatlakozom hozzá, de kicsit elcsúsztam mindenfélével, úgyhogy kimaradt. De nem szeretném teljesen kihagyni a mókát, úgyhogy holnap azt hiszem, belekezdek. Ha már így késve kezdem, felteszem a nagy kérdést: akar valaki csatlakozni?

A szabályok:

- első nap tartsd ki a plank-et ameddig csak tudod (anélkül, hogy a tökéletesség rovására menne)

- másnap tartsd 5 másodperccel tovább

- ha van kedved, bizonyítsd fotóval, hogy milyen ügyes és szorgalmas vagy :)

- eredetileg alkartámaszos hídtartásban kellene tartani magunkat, de szerintem ér bárhogy máshogy is

Na, valaki?

Én holnap kezdem, de csalni fogok, mivel a könyökömet és csuklómat egy kicsit kinyírtam mostanában, úgyhogy nem merem a max teljesítményemről indítani az egészet, de azért a kihívást teljesen kihagyni nem szeretném. Úgyhogy én fix időtartamról fogok indulni és ahhoz adom hozzá az 5 másodperceket. Ki tart velem?

Néha mindig az és tulajdonképpen teljesen ellentmondásos érzéseket hoz elő. Mert tanulni jó, többet tudni jó, igazán jó érzés, amikor a vendégek olyat kérdeznek, amire tudom a választ. 

Közben pedig rémisztő, amikor az ember arról tanul, hogy mi minden történhet, mennyi betegség van, ami gondot okozhat. Az első ilyen élményem az volt, amikor anatómiát tanultunk az alap edzőképzésen. Elmagyarázták, hogy mit mi tart össze és azt is, hogy hol van nagyon kevés összetartó csont vagy ízület. Itt jött a nagy rémület, hogy jajj, meg sem szabad mozdulni, mert akkor szétesünk. Aztán jött a következő anatómia előadás, ahol az izmokat vettük, jöhetett a megnyugvás, hogy na, mégiscsak van, ami összetart minket, sőt, megvannak a gyakorlatok, amik ezt a nagy "összetartást" növelik. Megnyugodtunk, örültünk.

Ezután elmentem a gerinctréneri (no meg a dinamikusjóga-oktatóira is, de az egyidőben volt) továbbképzésre. Ott jött ám a döbbenet, hogy mennyi gerincprobléma van, amiről én nem is tudtam (pedig a környezetem azért nem fukarkodik gerincproblémákban), ami előfordulhat, de jött a megkönnyebbülés is, hogy mennyi mindent megúsztam amiatt, mert az anyukám okosan bánt a rendelkezésére álló információkkal és jól fektetett, jókor ültetett és hagyott kibontakozni abban, mikor kezdek el járni. Megrémített a tudat, hogy hány és hány dolog félrecsúszhat csak amiatt, hogy nem jól ülünk, állunk, gyalogolunk, cipekedünk, közben pedig boldog voltam, hogy én már tudom, hogyan lehet elkerülni a "végső összeomlást". Megint megnyugodtam kicsit és örültem. Nem sokkal később voltam a gerincterápia jógával hétvégén, ahol az oktató olyan megnyugtatóan mondta, hogy a mozgás milyen nagy csodákra képes (és tényleg!), hogy már magabiztosan nyugodt lettem :)

Telt, múlt az idő, nőtt a vágy bennem, hogy Pilates oktató legyek, el is kezdtem a tanfolyamot, ahol a "hipochonder napon" sikerült megint jól rám hozni a frászt. Nem csak a lehetséges gerincproblémákat és azok kezelését vettük végig (már felvérteztem magam ezekkel szemben, hogy nincsgondnincsgond, vanrágyógymódvanrágyógymód, zenbenvagyokzenbenvagyok), hanem egyéb betegségeket is, talpunktól a fejünk tetejéig, úgyhogy megint rémüldözhettem és kezdhettem produkálni azok tüneteit - mondom én, hogy "hipochonder nap" volt, mert a valóságban csekély esélyét látom, hogy a padban ülve egyik percről a másikra kifejlesszek egy bokarándulást, Bechterew-kórt vagy éppen terhességet (tudom, hogy az nem betegség, de annak a tüneteit is kezdtem produkálni, amikor beszéltünk róla. Ha kell, a harmadik trimeszer tüneteit is produkálom, jó? :D).  Úgyhogy pánik a köbön megint, de intellektuális buksisimi keretében megnyugodhattunk, hogy sok betegség mellett lehet és kell is mozogni és jobb is lesz tőle. Újabb örömködés, helyreállt a világ rendje, megnyugodhattunk.

Ugyan gerinctréningen, és leginkább a Pilatesen tanultunk a kismamák megtornáztatásáról, de egyre gyakrabban előfordultak kismamák az óráimon (és igen, abban a korban vagyok, hogy a barátaim körében is egyre több a kismama és egyre bátrabban kérdeznek is tőlem), hogy idejét láttam egy kismamatorna témájú továbbképzésnek. Na, itt jött el az az idő, amikor arra gondoltam, hogy _tényleg_ nem lesz gyerekem addig, amíg valahogy ki nem találják az okosok, hogyan lehet ikrával szaporodni. Hirtelen valahogy úgy éreztem, háromgyermekes barátnőm erősen füllentett, amikor azt mondta, hogy szerinte jó dolog terhesnek lenni és a szülés sem vészes. Na persze :P De semmi gond, semmi gond, ezen a továbbképzésen is okosabbak lettünk, megtanultuk, mikor kell nemet mondani és mikor (és hogyan) kell bátran tornáztatni a kismamákat. Kicsit megnyugodtunk. 

Ezután pedig jött egy olyan továbbképzés, ami nem olyan régen ért véget, épp tegnap volt a vizsga (jelentem, sikeresen levizsgáztam és most határozottan boldog vagyok ettől a ténytől :D). Aviva-oktató lettem. Ez a torna mindenféle nőgyógyászati probléma kezelésében segíthet, elmulaszthat bizonyos betegségeket (mióma, ciszta, hormonproblémák), segíthet a meddőség kezelésében, és például inkontinencia ellen is hatásos. Na, azt hiszem, ez volt a csúcs abban, hogy mennyire lehet megijeszteni szegény tanulókat. Hol máshol tanulna az ember, mint bkv-n, nekiesek annak a huszonpár oldalnyi szövegnek, ami az inkontinenciáról szól, a busz meg csak rázkódik és zötykölődik, én meg már azonnal érzem is, hogy pisilni kell. Most. Azonnal. Ez már az inkontinencia. De fura is, mert ez a típusú érzés inkább az időskori inkontinenciára jellemző. Jajj. A tanulástól korán öregszik az ember. Inkább lapozzunk. Áttérek inkább a "gyakori nőgyógyászati betegségek" témakörre, máris érzem, hogy cisztám, miómám, endometriózisom és klimaxos hőhullámaim vannak. Semmi gond, mert a buszon meg látom a mellettem álló nő testtartását, úgyhogy rajta is látom, hogy milyen gerincproblémája és nőgyógyászati betegsége van. Kivetítem a hipochondriát. Hátha akkor kevesebb marad belőle. Mire a metróhoz érek, áttérek inkább a gyakorlatokra, amik viszont enyhülést hozhatnak a betegségekre. Máris jobb. Máris tudom, hogy melyik tünetre milyen gyakorlat kell. Megnyugtató. 

Azt tudom mondani, hogy az összes továbbképzéshez passzol az a két szó, hogy rémisztő és megnyugtató. Rémisztő annak tudatában lenni, hogy mennyi minden elromolhat, mennyi mindent ronthatunk el mi magunk, közben pedig megnyugtató tudni azt, hogy sokat lehet tenni azért, hogy megelőzzük ezeket a betegségeket és hogy akkor sem kell pánikba esni, ha már bekövetkezett a baj. Van megoldás, van kezelési mód és csodálatos azt látni, hogy a megfelelően kiválasztott mozgással (és helyes étkezéssel) milyen sokat tudunk tenni saját magunkért. Hogy ha nem csak várjuk, hogy valami magától megjavuljon, vagy szuggeráljuk magunkat, hogy nelegyenbajnelegyenbaj, hanem tényleg teszünk érte, akkor jobb lesz. Minden jobb lesz. Aztán pedig "eljő egy szép világ, hol a betonházak közt is nő virág" :)

Nóri írt már nálam egy nagyon jó kis bejegyzést a kajálásról, most pedig én írtam neki egyet a mozgásról. Ilyen témában már ezer éve szerettem volna írni, de mindig "majd holnap" lett belőle - más kedvéért kicsit gyorsabban megy a dolog (na, nem sokkal, de legalább nem halogatom az örökkévalóságig :D).

"Az egészségünk és az életminőségünk legnagyobb mértékben az életmódunktól függ. A genetikai hátterünk, a környezeti hatások, és az egészségügyi háttér mind-mind csak jóval kisebb mértékben járul hozzá az általános testi állapotunkhoz.
Az életmódunkat tekintve, elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás. A másik dolog, amiről nem szabad megfeledkeznünk, a megfelelő testmozgás: mert nem elég megfelelően táplálnunk,  használjuk, mozgassuk is a testünket.
A megfelelő, személyre szabott mozgásforma összeállítása legalább olyan bonyolult lehet, mint a megfelelő étrend kialakítása. Ezért kértem segítséget Noémitől, aki megfelelő rálátással bír ezen a területen, hogy foglalja össze nekünk: mire érdemes odafigyelni a megfelelő mozgásforma kiválasztásánál, különös tekintettel azokra a helyzetekre, amikor valamilyen anyagcsereprobléma is színre lép."

A bejegyzést itt olvashatjátok. 

Be kell vallanom valamit: egy kicsit mániákus vagyok. Vagy csak vérbeli edző, még nem tudtam eldönteni. Bármilyen betegségem (vagy csak gyanúm) akad, azonnal azt kezdem keresni, kutatni, hogyan lehet azt mozgással kezelni. Így találtam rá nagyjából egy éve az Aviva tornára is. Ez egy olyan mozgásforma, amit nagy sikerrel alkalmaznak egy csomó nőgyógyászati probléma kezelésében. 

Az Aviva torna főleg a hasizom alsó szakaszát, a gátizmokat és a farizmokat mozgatja meg és ezzel ér  el nagyon pozitív hatásokat. Tulajdonképpen az egész lényege, hogy az adott területen felpezsdül a vérkeringés (hatására egységnyi idő alatt négy-ötszörös mennyiségű vér áramlik át a szerveken), így a torna idején minden sokkal hatékonyabban üzemel. Ettől sokkal egészségesebben működnek a belső szervek, sőt, a hormonháztartásra is pozitív hatással van. Az erősítő és vérkeringés-fokozó gyakorlatok közt enyhe nyújtó gyakorlatok is találhatók, melyek a vérbőséggel együtt akár a petevezetékek letapadását is oldhatják, éppen ezért sokszor úgy találnak a tornára a nők, hogy alternatív módszereket keresnek a meddőségük kezelésére. 

Az Aviva torna az alábbi problémákon segíthet:

- rendezetlen vagy görcsös ciklus

- ciszták, miómák felszívódását segítheti

- bizonyos meddőséget okozó problémák esetén 

- ha a hormonháztartás felborult

- könnyíthet a változókor tünetein

- segít a hormonális eredetű súlytöbblettől való megszabadulásban

Rengeteg egyéb lehetséges pozitív hatást említenek a módszert bemutató könyvben, illetve újságcikkekben, de a legtöbb sikersztori a fent felsoroltakhoz kapcsolódik. 

Ez is egy olyan fajta mozgás, amit nem könnyű könyv alapján elsajátítani, nekem legalábbis nem ment, pedig azt nem lehet mondani, hogy hülye vagyok a tornákhoz ;) Így hát szépen felkerekedtem egyszer és elmentem egy betanításra (egy négy órás alkalom alatt megtanítják a gyakorlatokat, amiket utána otthon lehet végezni), majd itthon tornáztam. Aztán kimaradt egy kis idő, úgyhogy elmentem megint, hogy felfrissüljenek az emlékeim (meg mert olyan jól esik máshoz elmenni tornázni, ahol nekem nem kell gondolkodni, csak követni mások utasításait :D), másodjára Krisztihez mentem, aki olyan alaposan elmagyarázott mindent, hogy hiába próbáltam belekötni a tanítási módszerébe, nem sikerült. Nagyon lelkiismeretes és alapos, szívből ajánlom mindenkinek :)

Kicsit furcsa gyakorlatok vannak az Aviva tornában, de ahogy beleástam magam a fórumokba és az oktatóknál feltüntetett sikersztorikba, elég jó eredményeket tudnak felmutatni azok, akik tornáznak. Rám is pozitív hatással volt a torna már akkor is, amikor teljesen rendszertelenül csináltam (heti kétszer kellene, egy csomó minden korlátozással együtt, diétázni sem ártana hozzá, én viszont jó, ha hetente tudtam csinálni), úgyhogy szerintem egy próbát mindenképpen megér a dolog :)

Ti próbáltátok már?

Andi az az oktató, aki miatt elhittem, hogy érdemes csoportos órákra járni (én nagyon utáltam kimozdulni a mozgáshoz, mindig úgy éreztem, hogy időpocsékolás az utazás és sosem értettem, miért kellene elmenni olyasmiért, amit otthon is meg lehet oldani), hogy ott jól lehet fejlődni és fizikailag és lelkileg is feltöltődni. 2010-ben ezt írtam Andiról a titkos edzős blogomba:

"Hosszú lenne a sztori a miértekről, de végül eldöntöttem, hogy meglátogatom Andit, az egyetlen edzőt, akinek az órájáért képes voltam egészen sokáig tűrni a tömeges verekedéseket és a hosszú utazásokat. Odafigyel mindenkire, tanácsokat ad, jó hangulat van az óráin, folyamatosan továbbképzi magát és nem rest továbbadni azt, amit tud. Ő volt az, aki annak idején (hiába voltunk 30-nál is többen a terembe zsúfolva), mindenkihez odament és korrigálta a gyakorlatokat és megtanította nekem, hogyan kell helyesen felülést csinálni, hogyan kell derékkímélően lábat emelgetni és hasonlók."

Hogy találkoztál a Pilatesszel?

A Pilates csodájával 2008 nyarán találkoztam egy törökországi nyaralás során, amikor is a tengerparton részt vettem egy felemelő Pilates órán, amit egy gyönyörű mozgással megáldott hölgy tartott. A felét értettem csak az órának, mert az egész akcentusos angollal zajlott és némileg feltételezte a Pilates lényegének ismeretét de még így is lenyűgözött az, amit átéltem. Már előtte is vágyódást éreztem arra, hogy megismerjem ezt a módszert, de ott és akkor végleg szerelembe estem a Pilates-szel.

Mióta űzöd?

5 éve

Mi fogott meg leginkább a Pilatesben?

A precizitás, az a minőségi odafigyelés, amit addig sporttevékenységben nem tapasztaltam, a nyugalom, ami átjár közben, azok a felemelő testérzetek a gyakorlatok közben, a testtartás bámulatosan gyors és tartós javulása, a testtudat elképesztő mértékű fejlődése, az a belső erő, amit felfedeztem odabent magamban,
a folyamatos feljődési lehetőség a gyakorlatok rendszerében, az eleganciája, a test-lélek-szellem egységes és egyenlő mértékű fejlesztése.

Mi a legjobb a Pilatesben? 

A legjobb a Pilatesben, hogy a figyelmemmel "visszaköltöztem" a testembe, megszűnt az az elidegenítettség érzés, hogy "nem vagyok ura a testemnek" egy tudatosabb, gazdaságosabb üzemmódban tudom általa működtetni a testem a hétköznapokban is, nemcsak az órákon, és az, hogy segített elfogadni, megismerni és nagyon megszeretni a testemet. Imádom azt az áramlás-élményt, ami a Pilates órák sajátja. Ott vagyunk a JELEN PILLANATBAN és csak arra figyelünk, amit éppen akkor csinálunk, arra a gyakorlatra, arra a mozdulatra, arra a lélegzetvételre.

Milyen hatásait emelnéd ki leginkább? 

- folyamatosan javuló testtartás,
- csodálatosan működő mélyrétegű izomzat,
- belső (lelki) és külső stabilitás érzés 
- magasabb lettem 
- érzem az ERŐMET,
- könnyeddé vált a járásom, a mozdulataim
- rugalmasabbá vált az izomzatom,
- felfrissült testérzet,
- jobban alszom,
- felismertem a tudatos légzés fontosságát, jelentőségét,
- jobban a középpontomban vagyok fizikailag és érzelmileg

Mi a legjobb abban, hogy Pilates órákat tarthatsz?

Az a legjobb benne, hogy mindazt, ami csodát általa magam megtapasztaltam és folyamatosan átélek, másokkal is megoszthatom és így az öröm megsokszorozódik és újra és újra átélhetem azt a folyamatot, melynek során egy ember felfedezi Önmagát a teste, a mozdulatai segítségével és újabb és újabb minőségekbe emelkedik ezáltal. Gyönyörű tapasztalás!!! Mélységes hálát érzek azért, hogy ezt átadhatom, hogy mindebben részem lehet.