Kriszta úgy döntött, hogy az "óvatos kategóriában" vesz részt, ezért kaptunk tőle egy vendégposztot :)

Gyalog a hídon

A Duna és a híd a legjobb rész.

Körülbelül 40 perc az út, amikor gyalog megyek a munkába, néha pedig onnan hazafelé menet.

Nekem mostanában ez az, ami bejön, a flaszteron való gyaloglás.

Igen, tudom, tele a város lehetőségekkel. Ilyen konditerem, olyan mozgás-szalon, ilyen tánc, olyan erőnléti edzés. Kicsiknek, nagyoknak, csak nőknek, koedukáltan, emeleten, alagsorban, teraszon, uszodában, hangos zenével, halk zenével, zene nélkül, csak üzemzajjal, labdával, matraccal, szalaggal és ezek nélkül, mezítláb és cipőben.

Akkor miért inkább ez a magányos városi gyaloglás?

Két kulcsszó.Budai_dunapart1952.jpg

Egymagamban és saját ritmusban.

További miértekre is fel vagyok készülve.

Miért magamban? Egész nap emberek között vagyok munkában és otthon, ami amúgy tényleg és igazán boldoggá tesz és szerencsés embernek mondhatom magam! De néha egyszerűen egyedül kell lennem, hogy ne szóljon hozzám senki, bocs, de edző se és sportoló társ se. A monoton járműzajt ki tudom szűrni az agyamból, míg ha valaki szól hozzám, azt nem.

Miért saját ritmusban? Ugyanazért, mint az előbbi kérdésnél: legyen egy félóra-óra, amikor nemhogy csak ne szóljon hozzám senki, de ne is akarjon tőlem semmit, ütemet meg mozdulatokat végképp ne diktáljon. Nekem ez a különlét, béke legalább annyira fontos, mint maga a fizikai mozgás.

Miért városban és nem a természetben? Mivel egyedüllétre van szükségem, egyedül viszont nem megyek ki az erdőbe, marad a város, ahol eleve lakom.

Miért a gyaloglás? Mert egyszerű és azonnal kezdhetem. Nem kell munka után az edzésre, majd onnan hazametróznom. Nem kell szűk és zsúfolt öltözőkben nőtársaim hónalja alatt helyet keresni magamnak, míg át- meg visszaöltözöm és gyanús szekrénykékbe se kell rejtenem a holmimat. A jó gyaloglócipőt (már ha nem gyalogcipő puma.jpgabban lennék eleve, hanem pipiskedő irodaiban) kényelmesen veszem fel otthon vagy hazaindulás előtt a szent irodában.

Miért nem kerékpár? Mert nem akarok a forgalommal (se) túl sokat foglalkozni közben. Biciklizés közben sokkal jobban kell figyelni az autókra, mint gyalogosként, mert járda mindenhol van, míg bicikliút vagy van, vagy nincs, a pesti autósok meg nem egy életbiztosítás.

Mindezt persze nem szoktam így végigvenni, mielőtt nekiindulok. Így alakult és rájöttem, milyen jó.

Ráállok az útvonalamra, amit szeretek, és apránként felveszem a saját ritmusomat: eleinte lassabban, aztán gyorsítva úgy, hogy már izzadjak, és utána jó félóráig csak megyek. Azt szeretem, amikor már szélcsendben is érzem a menetszelet az arcomon.

A legjobb rész az, amikor kiérek a Dunához, bármerről érkezem is, otthonról vagy a munkából. Addigra már jó erős tempóban haladok, és amikor kijutok a házak közül, egyszercsak megérzem a Duna szagát.

A rakparton szétnézve hirtelen megnő a perspektíva, kitárul a látvány, az ég, a túlsó part.

Nézem a sirályokat és a hajókat, a párát, télen majd a ködöt is. Mire átérek a hídon és aztán megint eltűnök a házak között, már helyükre kerülnek a dolgok.

 

Kriszta