Eredetileg én csak kísérő voltam, mert a kistestvéremet kísértem el órára. Az én kistestvérem egy 190 centi magas fiú, aki elég hirtelen nőtt meg magasra, ami miatt erősen támogatott volt, hogy csináljon valami gerincbarát mozgásformát. Az úszást már unta, úgyhogy kerestünk valami mást és ez a más a Pilates lett. Szegényt nem akartuk tök egyedül belökni a vérszomjas Pilatesezők közé, ezért elkísértem. Egyszer. Aztán még egyszer. Persze csak a biztonság kedvéért ;) Meg még párszor. Aztán nekem megváltozott az időbeosztásom, nem tudtam többet járni. 

Telt múlt az idő, elkezdtem Pilates blogot olvasni, majd pedig Enikővel blogon kívül is kommunikálni (igen, a blogon túl is van élet) és történt egyszer, hogy nagyon-nagyon lehangolt voltam és depis mert minden összejött és úgy éreztem, hogy itt a világvége és leginkább csak szamurájkarddal kellene lekaszabolni mindenkit a metrón vagy éppen magzatpózban feküdni egy sarokban. Nem tudtam eldönteni, melyik lenne jobb. Hideg volt aznap és tök taknyos volt az idő is és dühös voltam meg frusztrált és elegem volt mindenből. És akkor Enikő elhívott az aznapi órájára (nagyon látványosan szarul lehettem, mert ő zárt csoportos órákat tart, oda idegeneknek belépni tilos), hogy kicsit elterelje a figyelmemet. És mentem, hideg volt és sötét és rohantam, és úgy éreztem, nekem már az sem sikerül, hogy időben odaérjek és amikor végre megérkeztem és átöltöztem, akkor beléptem egy tükrös terembe, ahol már mindenki a Pilatesre készült és zenben volt és nyugodt (legalábbis én így érzékeltem) csak én voltam teljesen zaklatott. És aztán elkezdtünk mozogni és egyszercsak elfelejtettem, hogy odakint hideg van és sötét, bent csak azt éreztem, hogy világos van és boldogság és nyugalom és csináltuk a gyakorlatokat, koncentráltunk a ki- és belégzésre, és a jól megfigyelt kifújásokkal azt hiszem, az összes rosszat kifújtam magamból, ami addig bennem volt. És mire vége lett az órának, teljesen más hangulatba kerültem, mintha egy időutazáson vettem volna részt. Olyan hatása volt, mintha egyszerre lettem volna masszázson és piszichológusnál és pihentető nyaraláson és túl egy kellemes baráti találkozón. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi történt ott, teljesen megmagyarázhatatlan élmény volt. Azt hiszem, ekkor indult minden. 

Nos, ennek különböző lépcsőfokai vannak... Először 2007-ben kezdtem el dvd-re tornázni, de akkor kizárólag alakformálási célzattal. Nem is jelentett többet egy átlag tornavideós élménynél (leszámítva az "aztaaaa, milyen hasad van" felkiáltást a strandon), majd pedig 2010 őszén mentünk először Pilatesre az öcsémmel és a katarzisos mindentmegváltoztató élmény 2010. december 14-én, hétfőn történt. 

Az, hogy nem értettem, hogy mi történik és mégis megtörténik az a valami, amitől nyugodt leszek és energiával teli. Persze idővel rájöttem, hogy mennyire fontos szerepet játszik ebben az, hogy koncentrálunk a ki- és belégzésre, hogy össze kell hangolni a légzést a mozdulatokkal és a mozdulatokat a légzéssel, annyi mindenre kell figyelni, hogy nincs idő a napi hülyeségeken agyalni közben. A Pilatesben azt szerettem meg, hogy megtanított egy kicsit lelassulni. Az a típusú ember vagyok, aki hajlamos túlpörögni és nem sikerül lelassulni - általában idegesítenek a lassú dolgok, de van, hogy erre van szüksége az embernek. Régebben nem tetszett a Pilates, mert indokolatlanul lassúnak éreztem. Aztán jöttek változások az életemben és szükségem volt erre a pár órányi lelassulásra. Nekem meg kellett érni a Pilatesre - soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Pilates-rajongó leszek, aztán tessék :P

Azon túl, amit eddig írtam? :D 

Magánemberként azt szerettem meg benne, hogy amikor nyafogtam, hogy fáj a derekam a sok üléstől, akkor nekiálltam tornázni (persze bevallom, erősen unszolni kellett anno) és elmúlt tőle a derékfájásom. Azóta is megvannak ezek a gyakorlatok, amikkel tudom, hogy rendbe tudom szedni magamat, ha esetleg valami gond adódna. Szeretem benne, hogy érezhető hatása van.

Oktatóként pedig az szeretem, hogy nagyon jól szintezhetőek, azaz egyszerűsíthetőek vagy éppen nehezíthetőek a gyakorlatok. Könnyen találok olyan gyakorlatot, amit egy teljesen kezdő, egy gerincsérves vagy éppen idősebb, esetleg kismama vendégem is meg tud csinálni. Szeretem, hogy észrevehetőek a fejlődési lehetőségek - én vagyok az az ember, aki már tinikorában "hajléktalannak" titulálta magát, annyira nem vagyok hajlékony, a sípcsontomig alig ért le a kezem előrehajlásnál, most pedig elérem a padlót :) Viszont az, hogy a kezdőknek tökéletes a Pilates, nem jelenti azt, hogy a haladóbb, nagyobb edzésmúlttal rendelkező embereknek nem tartogat kihívásokat. Jártak már nálam kíváncsiskodó férfi edzők, vagy csak szakmájuktól függetlenül edzett férfiak és vallották be később, hogy másnap azért érezték az óra hatását ;) 

Úgyhogy azt mondanám, hogy edzőként azt szeretem a Pilatesben, hogy érezhetően javít a közérzeten és mindenki talál edzettségi szintjének megfelelő gyakorlatokat.

Az egyik legjobb dolog talán az, hogy míg más nyugodtan és kipihenten megy dolgozni, majd stresszesen távozik, nálam ez pont fordítva van. Akármennyire is kiborulva érkezem meg az órára, elillan a rosszkedv és a "hiszti" és teljesen megkönnyebbülten, feltöltekezve megyek haza. Persze ez nem csak amiatt van, hogy mit mozgunk az óra közben, hanem amiatt is, ahogy jönnek az órán a visszajelzések - akár szóban, akár "tettekben". Amikor látom, hogy egy-egy vendég mennyit fejlődött, amikor látom, hogy küzdenek és erősödnek, ügyesednek, vagy amikor már óra előtt mondják, hogy mennyire jó, mert napokig nem is fájt a hátuk vagy megdicsérték őket, hogy milyen szép tartásuk van. Ezek a dolgok éltetnek, azt hiszem :)